A bűnmegelőzés egyes aktorai

Az állam, a végrehajtó hatalom, ám különösen a politika szereplőinek igazán fontos lenne a közbiztonság, a bűnmegelőzés kérdései okán kompromisszumot kötni, s az egyes racionalizálási, vagy rendészeti-szakmai kérdések megítélését a szakértőkre, nem pedig lobbycsoportokra vagy az ellenzéki vagy épp kormányzati szerepből fakadó rituális szokásokra bízni. A mindenkori ellenzék (demagógiára hajlamos része) a növekvő bűnözési félelmet, mint jogalapot használja fel az egyes törvényjavaslatok indokolásában, s elvtelenül ígérnek mindent a bűnüldözőknek néhány szavazat reményében. Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy az állam nem képes polgárai számára a biztonságot, mint alkotmányos jogot garantálni, felvetődik a kérdés: ki pótolja az ekként keletkezett űrt? Sajnos ez az a kérdés, amit a mindenkori ellenzék kihasznál a saját interpretálásban a mindenkori kormányt támadva.

Ma, a Magyar Köztársaságban leginkább a konzervatív pártok köré a megtorló, represszív büntetőpolitika jegyeit, a szocialista-liberális pártokhoz, pedig inkább az engedékenyebb, liberálisabb, prevencióra hajlamos stigmákat illesztik. Tény azonban, hogy nincs következetes, jól elkülönülő vonalvezetése a közbiztonság alakításának, (talán épp ezért) lehetne érdemi kompromisszumot kötni e kérdésekben, amelyre a mai magyar politikai érában nem mutatkozik esély.

Szerző: Dr. Jármy Tibor  2010.09.21. 21:17 Szólj hozzá!

Címkék: rendőrség bűnmegelőzés rendészet rendőri megelőzés

A Belügyminisztérium szakmai, tudományos folyóiratának írtam ezzel azonos címmel cikket, itt másodközlés lenne, ám elvettem és hozzátettem, újragondoltam…

Ifjúkorom egyik máig legmaradandóbb olvasmánya, egy antikvárium napszítta kirakatából, megkopott, rongyos kötet formájában idős illemtanáromtól került hozzám, közel húsz esztendeje. Emlékszem, az első éjszaka egy negyvenes izzó fénye mellett olyan óvatossággal kóstolgattam, mint aki attól fél: egyszer elfogynak a sorok. Az első jelzetet „Az igazságról és ami mögötte van” címet viselő fejezethez tettem, s az első sorait ma, álmomból riadva is tudom: „Szeresd, hirdesd és valld meg az igazságot, a kis és nagy igazságot, a köznapok és a végzetes percek igazságait, mindig bátran és félelem nélkül. De nem árt, ha közben csendesen mosolyogsz is: magadon is, az igazságon is.” (1)

Szerző: Dr. Jármy Tibor  2010.09.21. 21:14 Szólj hozzá!

Címkék: globalizáció bűnmegelőzés kriminálprevenció

Az erőszak, annak bemutatása, kimondatlanul és vállalhatatlanul bár, de mindig a média fókuszába tartozik. Jelen esetben nem a média káros hatásairól, annak bemutatásáról szólnék, hanem általában a bűnözésben megjelenő erőszakról, és annak bemutatásáról. Noha optimális esetben a pozitív média szerepe, társadalmi rendeltetése a tények bemutatása (esetenként szakszerű, független kommentálása), számos érdekesség tapasztalható. Nézzük egy példát…

Szerző: Dr. Jármy Tibor  2010.09.20. 21:25 Szólj hozzá!

Címkék: média bűnözés erőszak

Találtam egy régi írásaim között egy érdekes felvetést. 2004. januárjában írtam…

Bár a nyomozási bíró nagyon szép és garanciális intézménye a büntetőeljárásnak, mégis nagyon sok vizsgáló tartja „látszatfigurának”. Hiszen több, tapasztalaton nyugvó ismeret alapján úgy vélekednek, hogy idő hiányában képtelenek a teljes akta megismerésére, döntéseiket majdnem kizárólag a nyomozó hatóság előterjesztésére alapozva hozzák meg. Az új büntetőeljárási törvény életbelépése óta bebizonyosodott, hogy a kevés számú nyomozási bíró nem láthatja el kellő alapossággal roppant fontos feladatát. Újra visszatérünk az igazságszolgáltatáshoz szükséges financiális hiányokhoz, hiszen ennek megoldásával (nagyobb forrás biztosításával) nagyon sok technikai jellegű, ám jogi relevanciáit is felvető kérdés válna okafogyottá.

Szerző: Dr. Jármy Tibor  2010.09.20. 21:21 Szólj hozzá!

Címkék: rendőrség nyomozás nyomozási bíró

Elméleti síkon létezik elképzelés, amely a rendészet teljes átalakítása mellett azon strukturális váltás ötletét veti fel, amely alapján a rendőrség jelen szervezetéből kiemelné a bűnügyi területet, a bűnügyi nyomozó hatóságot, s ezt az ügyészség szervezetébe integrálná. Ezáltal lényegesen szorosabb együttműködésre kényszerülne a rendőr és az ügyész, s természetesen a mai hierarchiát eredendően megváltoztatná. A bűnügyi rendőrség tagjai nem hivatásos állományúak lennének (visszatérhetne a klasszikus előmeneteli rendszer, felügyelőkkel, főfelügyelőkkel), s a kényszerítő eszközök alkalmazásának lehetősége mellett az ügyészségi struktúra és hierarchia gyökeresen változna meg. A vádat továbbra is az ügyészség képviselné, ám az ügyészség szervezeti tagozódásában a legnagyobb helyet a bűnügyi nyomozásokat effektív módon végző részleg foglalná el. Ennek tagjai nyilván a képzettséggel, kriminalisztikai (s ma már nagyon gyakran alaposabb jogi) ismeretekkel rendelkező mai rendőrség tagjai közül kerülnének ki. Ezzel együtt a jelenlegi felállásban ez azt is jelentené, hogy a legfontosabb területet jelentő bűnügyi részleget kivonnánk a végrehajtó hatalom fennhatósága alól, s a „független” ügyészség felügyelete alá helyeznénk.

Szükséges ugyanakkor megemlíteni, hogy a fent felvázoltak fordítottjára vonatkozólag is léteznek elképzelések, ahol a nyomozás során az állampolgári jogok védelmét (kvázi ügyészi nyomozás-felügyelő) rendőr-jogászok biztosítják.

 

Szerző: Dr. Jármy Tibor  2010.09.20. 21:20 Szólj hozzá!

Címkék: rendőrség nyomozó ügyszség ügyészségi nyomozó

A honi ügyészségi struktúrában felmerülő legfontosabb szakmai-politikai kérdés volt néhány éve, hogy az ügyészség szervezete a Parlamentnek vagy a Kormánynak legyen alárendelve. Bár míg a Parlament esetében a jelen helyzet mutatja: ezen alárendeltség, amely „független” intézményként jeleníti meg az ügyészséget, mit is jelent akkor, amikor sajátos politikai kinevezési metodikával operál a mindenkori hatalom.

Szerző: Dr. Jármy Tibor  2010.09.20. 21:06 Szólj hozzá!

Címkék: ügyészség ügyészségi koncepciók

Az ügyészi funkció tartalmát és az ügyészi szervezet hatalmi tagozódását, államszervezeti helyét illetően két, egymástól markánsan megkülönböztethető modell jelent meg az elmúlt évszázadokban.

Első, vulgáris megközelítésben a kormány alá rendelt, illetve ezzel szemben annak befolyásától független, a parlament által választott vezető által irányított, tehát közvetve csak annak felelős szervezetről beszélünk.

Szerző: Dr. Jármy Tibor  2010.09.20. 20:16 Szólj hozzá!

Címkék: ügyészség ügyészségi koncepciók ki őrzi az őrzőket?

Bizonyára sokan ismerik a "bűnbak" fogalmának eredetét. Honnan is?

A régi hébereknél engesztelés napján a vezető összehívta közösségét, és egy kecskebak fejére olvasta közössége tagjainak "bűneit". Majd a pusztába engedte az állatot, azzal a szándékkal (hittel), hogy vigye magával e bűnöket. Sokan hajlamosak e bűnbakkeresére kevéssé tudatosan, amikor kisebbségekben, romákban, melegekben, zsidókban... keresik azon problémák megoldását, melyek zavarják, vagy épp melyek megoldására képtelenek. E hasonlattal kifejezhető probléma a rendészeti-társadalmi problémáknál gyakran visszaköszön, és csak keveseknek tűnik fel, hogy a bűnbakok gyakorta áldozatok.

 

Szerző: Dr. Jármy Tibor  2010.09.18. 00:20 Szólj hozzá!

Címkék: áldozatok bűnbak bűnbakok

1971-ben született, a Rendőrtiszti Főiskolát követően a Pécsi Tudományegyetemen először jogász, majd Európa jogászként szerez diplomát.

Dolgozott a Belügyminisztériumban, a Rendőrségen, közigazgatási és jogi beosztásokban. Mint kiemelt fővizsgáló nyomozott autólopásokat, küzdött a bűnmegelőzés társadalmi rangra emeléséért, kutatott, szerkesztette a Belügyminisztérium tudományos folyóiratát is.

Vezette a fővárosi rendőrség bűnmegelőzési osztályát, 2006 őszi utcai rendbontásaikor a fővárosi rendőrség szóvivői posztját vállalta el. Jó kezdetnek tűnt, hiszen ma a WWW.6K.HU tartalma szerint konfliktuskezeléssel, kommunikációval foglalkozik, a jog, rendészet területén, a rendészet európai gyakorlatának és elméletének kutatója, publicistája.

Fontosabb publikációk
Termékprobléma - Hvg, 2010. július 3.
A Potemkin rendőrség – Népszabadság, 2010. június 10.
Nem akarok tengerészgyalogos lenni – Népszabadság, 2008. május 15.
Szájkosár vagy szabadszáj – Népszabadság, 2007. június 16.
Szolgáltatott igazság, avagy a rendőrség kiszolgáltatottsága – Élet és irodalom, 2006. október 27.
Belügyi / Rendészeti Szemle

Fontosabb kötetek
Rendészet Európában – www.rendeszeteuropaban.hu (2008)
A magyar bűnmegelőzés gyakorlatából (Szerk., 2005)
Közösség, bűnözés, megelőzés (2003)

Szerző: Dr. Jármy Tibor  2010.09.17. 15:49 Szólj hozzá!

Címkék: jármy tibor

süti beállítások módosítása