Találtam egy régi írásaim között egy érdekes felvetést. 2004. januárjában írtam…

Bár a nyomozási bíró nagyon szép és garanciális intézménye a büntetőeljárásnak, mégis nagyon sok vizsgáló tartja „látszatfigurának”. Hiszen több, tapasztalaton nyugvó ismeret alapján úgy vélekednek, hogy idő hiányában képtelenek a teljes akta megismerésére, döntéseiket majdnem kizárólag a nyomozó hatóság előterjesztésére alapozva hozzák meg. Az új büntetőeljárási törvény életbelépése óta bebizonyosodott, hogy a kevés számú nyomozási bíró nem láthatja el kellő alapossággal roppant fontos feladatát. Újra visszatérünk az igazságszolgáltatáshoz szükséges financiális hiányokhoz, hiszen ennek megoldásával (nagyobb forrás biztosításával) nagyon sok technikai jellegű, ám jogi relevanciáit is felvető kérdés válna okafogyottá.

A nyomozási bíró szerepkörének tágítása azt jelenhetné, hogy a nyomozó hatóság nyomozást lezáró határozatánál az ügyészséggel fennálló esetleges véleménykülönbségnél a döntést a nyomozási bíró kompetenciájába lehetne utalni. További eljárási garanciát jelenthetne, hogy a nyomozási bíró határozata ellen (a Be. előzetes letartóztatást szabályozó részében leírtakkal megegyezően ) bejelentett fellebbezést a megyei bíróság másodfokú tanácsa, a megyei bíróság egyesbíróként hozott határozata elleni fellebbezést az ítélőtábla tanácsa bírálhatná el. Így tehát az 1998. évi XIX. törvény 207. szakasza új bekezdéssel egészülhetne ki, ezzel együtt szükségessé válna a Be. további, valamint a többi kapcsolódó norma módosítása is.

E lehetőség előre vetíthetné egy később kialakítható vizsgálóbírói rendszer stabil alapjait.