Az erőszak, annak bemutatása, kimondatlanul és vállalhatatlanul bár, de mindig a média fókuszába tartozik. Jelen esetben nem a média káros hatásairól, annak bemutatásáról szólnék, hanem általában a bűnözésben megjelenő erőszakról, és annak bemutatásáról. Noha optimális esetben a pozitív média szerepe, társadalmi rendeltetése a tények bemutatása (esetenként szakszerű, független kommentálása), számos érdekesség tapasztalható. Nézzük egy példát…
1976-ban, a New York Times, a New York Daily News, a New York Post és öt helyi televízió az idős emberek elleni gyakori erőszakos bűnözéssel kezdett el foglalkozni. „A tipikus elkövető fiatal, büntetett előéletű, színes bőrű, gettóban élő férfi, aki általában rablást követ el. Az áldozatok rendszerint idős, fehér bőrű, aki rendszerint a szegénység miatt nem tud elköltözni vidékre”. Noha az effajta bűncselekmények száma nem hogy nem emelkedett, hanem 19%-kal csökkent a kérdéses időben; egy közvélemény-kutatásban megkérdezettek 60%-a mégis úgy gondolta, hogy nőtt, az ötven év felettiek fele pedig úgy nyilatkozott, jobban fél, mint egy esztendeje. (Valójában idős ember ellen 1%-ban követtek el emberölést.) A korábban jelzett újságok és televíziók hatása elvitathatatlan, amelynek következtében egyre többen kezdték bírálni az igazságszolgáltatást, s nem csak szigorúbb ítéletek születtek(!), hanem egy olyan törvénytervezet is beterjesztettek, amely súlyosabb szankcióval fenyegetette, ha büntetett előéletű fiatalkorú idős embert támadott meg.
A médiának számos (vállalt vagy szükségszerű) szerepe lehet, mint a tájékoztatás, nevelés, a véleményformálás, de leginkább a kutatásokból elhíresült agenda-setting , vagyis napirend kijelölés. Szomorú tapasztalat, hogy kiemel és felnagyít olyan eseteket, amelyek semmiképpen nem tendenciák, ám épp erőszakosságuk, egyediségük folytán a szerkesztők úgy vélik – sajnos helyesen -, hogy nagyobb nézettségszámot érhetnek el. Több egyedi eset bemutatása tehát azt a látszatot kelti, hogy egy általános gyakorlat, vagy tendencia figyelhető meg… Ez ellen pedig nehéz védekezni.
Nem foglalkozom most azzal sem, hogy a médiának milyen szerepe lehet a bűnözés során, illetve, hogy milyen típusú híradásokban (híradó-tényközlés, háttérműsor-magyarázat) milyen megközelítéssel operálhat.
Rendkívül veszélyes a valóságkontroll hiánya, amikor a média úgy ábrázol vagy mutat be helyzeteket, hogy nem, vagy nem kellően érzékelteti annak egyediségét, bűnözés vagy társadalmi folyamatokba ágyadózását. Ennek inverze persze az, amikor kevéssé látványos cselekményeket (mint a bűnözés háromnegyedét kitevő, a „fogyasztó” számára kevésbé érdekes vagyon elleni bűncselekményeket, betöréses lopásokat) arányaikban nem megfelelően interpretálja sőt: sokkal többet szól a cselekményről, mint a megelőzésről.
Az Egyesült Államokban egy törvény, The Television Code, - foglalja össze a műsorszórási alapelveket, amely kimondja, hogy „… az erőszakot bemutató részeknek kerülniük kell a túlzást, az önkényességet és az instruktív jelleget. Az erőszak önmagáért való alkalmazása és a brutalitás vagy a fizikai agónia részletes bemutatása – kép vagy hang útján – nem megengedhető”.
Ez azt is jelent, hogy azon műsorokat, amelyek nem alkalmasak arra, hogy az egész család nézze, időbeli korlátozással lehet sugározni, vagyis a legnézettebb, 18 és 20 óra közötti sávban nem szabad, vagy külön figyelmeztetni kell a nézőket. Németországban, a „megengedhető mértéket” a német büntetőtörvénykönyv (StGB. 131. §) szabályozza. E szakasz megtiltja olyan műsorok gyártását, forgalmazását is, amelyek erőszakos képeket tartalmaznak, és kegyetlen, embertelen, tetteket mutatnak be, és ezeket olyan módon ábrázolják, hogy az erőszak ártalmatlannak tűnik, vagy sérti az emberi méltóságot. A gyermekek és fiatalkorúak védelmét a Rundfunkstaatsvertag szabályozza. Nyugati szomszédunknál ismeretlen a kereskedelmi televíziózás. Idevágó törvényük, a Rundfunkgesetz kimondja, hogy az ORF műsorainak mind formai, mind tartalmi szempontból tiszteletben kell tartani az emberi méltóságot és mások jogait. Magyarországon épp mostanában éljük a szabályozási folyamat újabb stációit, s ebben több helyen is megjelenik a gyermek és fiatalkorúak védelme.
Mivel rendkívül izgalmas témáról van szó, számos kutatás foglalkozott már a médiában megjelenő erőszakkal, számos elméletet, tábort alkotva. A katarzis elmélet szerint a fiatalok agressziótöltetüket levezetve a médiában látott erőszak agressziócsökkentő, ehhez alkalmazkodik egy másik, habitualizációs elmélet is, mely szerint az erőszak eltompul így. A stimulációs elmélet hívei épp ellenkezőleg, mintakövetést, utánzásra bírást látnak a képernyőn (immár videojátékokban) megjelenő erőszakban, más elmélet szerint pedig a látvány félelmet kelt (inhibíció). Vannak, akik úgy vélik, hogy a közvetített erőszak látenciában marad, ám a viselkedésminták rögzülnek, és bizonyos körülmények között a deviáns magatartásformákban tükröződnek –ez az obszervációs tézisek lényege. A sokszor idézett és hivatkozott morális pánik elméletének számos gyökere van, ez Magyarországon még kevéssé adekvát.
