Az építészeti bűnmegelőzés nem annyira új gondolat.
A fejlett nyugati országokban elkezdték vizsgálni, hogy mi az oka a bűnözés eltérő volumenének. A bűnözés ökológiáját akarták megérteni. A bűnözés egyenlőtlen térbeli eloszlásával foglalkozó Guerry az 1833-ban közzétett tanulmányában megállapította, hogy Franciaország északi megyéiben a tulajdon elleni, a déliekben viszont az erőszakos bűnözés van túlsúlyban. Magát a bűnözést a hiányos képzésre, a szegénységre, a népsűrűségre és végül az emberek egyenlőtlen esélyeire vezette vissza. Két évvel később Quetelet az előbbiekhez még okként hozzáfűzi az egyes környékek eltérő „moralitását”, az eltérő kísértést, aminek az ember ki van téve, továbbá a bűncselekmény véghezvitelének „könnyűségét”. Hosszú ideig nem volt hasonló próbálkozás, ami a bűnözés térbeliségét vizsgálva lényegesen újat hozott volna. Tényleg lehet a bűnalkalmakat csökkenteni egyszerű és tervezhető technikákkal? Igen, lehet.
A múlt század 20-as éveiben az ún. „chicagói iskola” működése adott döntő lökést az ilyen jellegű törekvéseknek, és eredményeivel sokban megújította a kriminálgeográfiát. A Chicagói Egyetem Szociológia Intézetének igazgatói, Robert E. Parle és Ernest W. Burgess voltaképpen ökológiai szociológiával foglalkoztak, de a kábítószer, az öngyilkosság kérdésein és az elmebetegségeken túl a városrészek bűnözésével is foglalkoztak. Minderre a nagyvárossá duzzadt Chicago elég problémát és kihívást szolgáltatott.
Clifford R. Shaw és Henry D. McKay – a chicagói iskola második nemzedéke – tette aztán igazán ismertté a chicagói vizsgálatok eredményét. Kutatásaikat kiterjesztették különböző észak-amerikai városokra (pl. Philadelphia, Cleveland stb.), ahol a 14-18 éves korú gyanúsítottakat, illetve a fiatalkorú bűnözőket vizsgálták. Kimutatták többek között, hogy
· az iskolakerülés, a fiatalkori és a felnőttkori bűnözés eltérő arányban fordul elő a városok egyes kerületeiben; ezek, továbbá más deviáns viselkedési formák előfordulása fordítottan arányos a városközponttól mért távolsággal;
· a deviáns magatartásmódok összefüggést mutatnak az adott városrész különféle változóival, mindenekelőtt a terület épületeinek a leromlottságával, a népességelvándorlásával stb.;
· a deviáns magatartásmódok előfordulásának arányai időben nagyon stabilaknak mutatkoznak.
A chicagói iskola hatása Európában is megfigyelhető volt, Angliában például Morris, London Croydon nevű elővárosában végzett kutatásokat, de nem tudta igazolni Shaw és McKay „zóna-elméletét”, mert – szerinte – az európai városok általában nem mindig sugárirányban fejlődtek. Új volt viszont az, hogy egyidejűleg vizsgálta a bűncselekmény színhelyét és a tettes lakhelyét. Egyik eredménye, hogy – bár a lopásokat leginkább az üzleti negyedben követik el –, a tettesek a „slum”-ból, a „szociális” lakások negyedéből jönnek.
Todorovich Belgrádban vizsgálta a fiatalkorúak lakóhely szerinti bűnözését úgy, hogy összehasonlította azokat a kerületeket, ahol magas, illetőleg ahol alacsony arányban élnek bűnelkövetők. Úgy találta, hogy a magas „leterheltségű” kerületekben nagyobb arányban fordulnak elő a Szerbiából, Romániából, Albániából betelepültek, míg az alacsony „leterheltségű” kerületekben az idősek, a nyugdíjasok aránya a nagyobb. Todorovich sem tudta a városközpont magasabb fertőzöttségét Belgrádban igazolni.
A szűkebb lakókörnyezetünk, amelyet az egymásért felelősséget érző szomszédok figyelnek, nem védtelen, az ott lakók jobban érzik magukat, s a rendőr sem érzi magát betolakodónak. Az épített környezet is alakítja, javíthatja az élet minőségét, csökkentheti azon helyek számát, amelyek bűnözés színtereiül szolgálhatnak. A csak gazdaságossági szempontokat követő várostervezés „lakócellákat” tudott építeni, ahol kint rekedt az oly sokat emlegetett közösségi érzés. Ezek a jelenségek a világ szinte valamennyi nagyvárosában tapasztalhatóak.
A bűnözést elősegítő építészeti és városfejlesztési sajátosságok fontos epizódja volt Oscar Newman bűnözést elhárító építészet elméletének megjelenése. Érdekes megállapítás, hogy főleg ott nőtt meg nagyon a bűnözés, ahol alacsony jövedelmű családok, magas házakban laknak. Más kutatásokból is célszerűnek látszik az építészetben olyan félnyilvános, félprivát térségek kialakítása, ahol a közösségi kontroll megteremtődésének reális esélye van. Célszerű az átmenő forgalom lehetőségének kizárása, az ott lakók érdekeltté tétele környezetük alakításában, folyamatos motiválásuk. A keveset használt helyeken ún. pufferterületeket kell létesíteni. Célszerű a teljesen privát területeket akár biztonsági szempontból is szimbolikusnak tekinthető módon elválasztani. Az építési engedélyekhez kapcsolódó engedélyeztetési eljárások során fokozottan érvényesíteni kell a bűnmegelőzési érdekeket.
Egy másik vizsgálat azt is megmutatta, hogy a „legjobban átjárható” utak mentén fekvő lakásokba, házakba leggyakoribb a betörés. Előnyösebbek a zsákutcák, illetve azon belsőépítészeti megoldások, ahol olyan belső terek kialakítása lehetséges, ahol a lakók látják egymás ajtaját, privát zónáját.
A terek biztonsági szempontú megosztása (félnyilvános, félprivát, stb.) ugyancsak az építészeti alapú megelőzés szemléletét tükrözi. Ezek alapján állíthatjuk, hogy a bűnözők áldozataikat a toronyházak félprivát területein (liftek, előcsarnok stb.) választják ki, szólítják meg.
Számos korábban is hivatkozott kutatásból tudjuk, hogy szoros összefüggés van a bűnözők célpontválasztása, a városi bűnözés és az építészeti megoldások között. Baum professzor szerint vitathatatlan az összefüggés a meghatározott építési és terület-használási tényezők és az áldozattá válás miatti félelem között, amelyeket az alábbi aspektusok kötnek össze:
- a bűnözői magatartások céltárgyainak jelenléte,
- a felfedezés kockázatának foka,
- kriminális energia, amely a bűncselekmények elkövetéséhez szükséges,
- bűncselekmények elkövetéséből származó előnyök.
A professzor gondolatát minden ember alapvető igényeire (mozgás, szociális kapcsolatok, természettel való kapcsolat) és ezek kielégítésére alapozza. Úgy véli, mindaddig, amíg ezeket kielégítheti, e folyamatot a kiegyensúlyozottság jellemzi, nem adódnak konfliktusok. Amennyiben ezeket nem elégítheti ki a városlakó, mert a bűnözéstől való félelem az embereket akár mozgásukban korlátozza, az szükségszerűen vezethet a bezárkózási magatartáshoz (elszigetelődéshez, magányhoz).
1. A városi bűnözés megjelenése szükségszerű, amelyet sokkal inkább az értékek és személyek nagyobb területi koncentrációja indokol, mint az építészeti vagy egyéb kriminológiai sajátosságok.
2. A városi bűnözésről nem lehet általában szólni, az sokkalta inkább regionális vagy helyijelenség, a tendenciák (a migrációs mozgásokból, infrastrukturális viszonyokból) felfedezhetőek, ám sajátosan európai vagy más földrajzi viszonyokhoz köthetőek.
3. A városi bűnözésben nagyobb arányban van jelen a modern típusú bűnözés (korábban fehérgallérosként megismert intellektuális bűnözés vagy épp az internethez, szerzői jogokhoz kapcsolódó bűncselekményi formák stb.), a gyakorta a közösségi magányból, fel nem ismert s így nem kezelt depriváltságból fakadó erőszakos bűnözés.
4. A városi bűnözés struktúrája, dinamikája szorosan korrelál a társadalmi fejlődés kultúrfokával, a társadalmi tradícióval és a gazdaság fejlettségével.
5. Az itt megjelenő bűncselekmények jellegzetességei típus, intenzitás, bűnelkövetői profil szempontjából rövid és középtávon előre megbecsülhetőek.
Részben a szakirodalom, részben saját kutatásaink alapján az építészeti megoldásokra is figyelemmel az alábbi zónákat véljük kirajzolódni a bűnözéskonfliktusban:
1. Az angolszász kriminológia által is használt, az elkövetés szempontjából vonzó területek (attracting areas). Ezekben nagy a zsákmányszerzés lehetősége, kisebb a kockázat, könnyebb a menekülés lehetősége.
2. Bűnözőket „kitermelő” területek (breeding areas), ahonnan a társadalmi depriváltság ered, a halmozottan hátrányos körülmények között fokozottabb az áldozattá válás és a bűnözői karrier indulásának lehetősége. Ilyenek lehetnek a nyomornegyedek, a lecsúszott iparvidékek. E kettő a tettesi mobilitás ismérveként komoly ismereteket halmozott fel.
3. A Newman-féle védhető területek (defensible space), amelyek közel állnak az egyénhez, s ezek védelme okszerű kialakítással leginkább használhatja az építészeti bűnmegelőzés megállapításait. Itt érhető el a legnagyobb fokú biztonság, ezek szolgálhatnak leginkább a család és jellemfejlődés meghatározó színtereként.
4. Más aspektusból ehhez a konfrontatív területek (confrontativ areas) elkülönülését sorolhatjuk, amelyek lehetnek egy-egy sportmérkőzés, vagy indulatokat kanalizáló (politikai) vagy más gyűlés helyszínei mellett azon területek is, ahol a különböző szociális helyzetű, más-más intelligenciájú városlakók érintkezhetnek.
Lefordítva: hogyan segítheti az épített környezet a bűnalkalmak csökkentését? Íme, néhány példa egy ezzel foglalkozó szervezet (USA, CPTED: Crime Prevention through Environmental Design)
Környezet: bejárati-kijárati pontok minimalizálása egy háztömbön; növelni a lakosok képességét a közterületekre való rálátásra; lakosok bátorítása a közterületek használatára; utcák, parkok, sikátorok, járdák megfelelő megvilágítása; a lakosok arra való buzdítása, hogy figyeljenek egymásra; a magánterület (kocsibehajtó,) egyértelmű elválasztása a közterülettől (járda); kerülni az elkövetőt rejteni képes parkosítást; nagy fényű bizonsági lámák telepítése; szilárd,tömör bejárati ajtó.
Lakás: közös terek a lakók közötti kapcsolattartáshoz; közös bejárat; előcsarnok/hall jó megvilágítása; reteszzár, kukucskáló; játszóterek, melyek jól láthatóak.
Parkoló, garázs: biztonsági lámpák; földalatti garázs kerülése; automata kapuk, ellenőrzött belépés; fülkék, oszlopok mellőzése-elkövetőt rejthetik.
Részletek mellett egyéb érdekes rendészeti írásokat a Rendészet Európában című kötetben találhatnak, az Alexandra könyváruházakban megtalálható.
A kérdéssel a Kossuth rádió is foglalkozott, 2011. január 21-én.
Itt elérhető: hangtar.radio.hu/kossuth#!#2011-01-21