Ahogyan nő és szélesedik a kommunikáció világa, talán azzal egyenes arányban csökkenni látszik a bűnözés erőszakos megjelenítésére adott ösztönös user reakció, hiszen ma már alig-alig kapja fel fejét egy átlagolvasó egy-egy nagyobb balhéra, noha az is igaz, hogy ma még fizetőképes piaca van, ezért akár üzletet lehet alapozni a rendőrségi hírekre, balhékra. Az pedig, hogy az adott hírben mennyi a valóság, mennyire szakértő a kommentár – senkit nem érdekel.
Korábban többször írtam arról, mennyire veszélyes a média torzító, manipuláló hatása. Legfőképpen azért mert nem magát a bűnözést, hanem megjelenési gyakorlatát ábrázolj, és úgy, mintha az a hétköznapok része lenne. Így válik a negatív hősből a fiatalok számára a farsangokon megmintázni, a szünetekben követni való hős. A média nem struktúrája szerint mutatja be a bűnözést, gyakorta elmarad az ok-okozat, tettes-áldozat viszony megjelenítése. Könnyen, gyorsan, mindenki számára elérhető hatalmat jelent a fegyver és az erőszak, amiért nem kell éveken át éjjel olvasólámpa mellett, virrasztani, vizsgadrukk alatt a mosdóba rohanni, hogy a csakis kitartással és szorgalommal megszerezhető tudást később aktiválni lehessen. Nincs vagy hiányos a bűncselekmény szituációja, a sokszor maga is áldozat elkövető egyéni motivációi, fejlődése, (megvetendő, elítélendő) bűnözői karriere. Sematikus az áldozat és az elkövető – bonyolult viszonyrendszert nem bír el a cselekmény, mert a „fogyasztó” jelen esetben a tévénéző máris a távirányítóért nyúl. A nyomozó mindig pozitív hős, a börtön mindig az erőszak fellegvára és továbbképző intézmény, nem látunk nevelőtisztet, annak kétségeit, vagy épp „megtért” a társadalomba beilleszkedő bűnbánó egykori bűnöst.
Az USA egyik erre szakosodott szervezete Országos Szövetség a Jobb Rádió és Televízióadásokért (National Association for Better Radio and Television) évekkel ezelőtti becslése szerint, egy átlagos amerikai fiatal 15-25 éves életkora között 13.400 ember erőszakos, durva halálát nézi végig a képernyő előtt. Egy kutatás szerint, a hetvenes években tízből nyolc-kilenc műsor tartalmaz erőszakot, amikor gyermekek is látják a műsort. Egy hetvenes évek végén készült kutatás (Marcel Frydmann: Televízió és agresszió. Pont Kiadó, Budapest, 1999. 8-9. o.) azt állapította meg, hogy erőszakos magatartás található a programok 80%-ában, s mindez a szereplők 65%-át érinti. Egy Franciaországban megjelenő magazin összesítése szerint egy hét leforgása alatt 670 gyilkosság, 15 nemi erőszak, 848 verekedés, 419 lövöldözés vagy robbantás, 14 emberrablás, 32 túszejtés, 25 kínzás jutott a nézőkre (Le Point, 1988. október 24.)
Az adatok Önöket is sokkolják?
