„A folyamatot, melyben a rendőr személyisége kiformálódik, a következőkben foglalhatjuk össze: a rendőr szerepe tartalmaz két lényeges változót, a veszélyt és a közösségtől kapott hatalmat, melyeket az általuk kifejtett konstans nyomást figyelembe véve hatékonynak értelmezhetünk.”(1)

A rendőrt terhelő kétféle, egymásra ellentétesen ható presszió (egyrészt, hogy munkáját a személytelen utasítások, normák nyomása alatt végezze, másrészt hogy konfrontálódik az ismeretlennel, kiszámíthatatlannal), paradox helyzetet teremt – állítja Krémer Ferenc. A magyar rendőrség, mint szervezet s annak egyes tagjai el voltak zárva minden vizsgálódás elől a rendszerváltás előtt, azóta azonban mintha „rászakadt” volna társadalom, civil világ és média. Ha a szervezetről akarunk képet kapni, és beleássuk magunkat a szabályozását, működését biztosító normákba és kiegészítjük mindezt a szervezet által alkotott belső normákkal (mindet áttanulmányozni képtelenség) jobban eligazodhatunk. Ez azonban egy pozitív kép, amely inkább az elvárást, mintsem a valóságot tükrözi vissza. Inkább a hogyan-t, mint a milyen-t.

 

A társadalom rendőrökkel szemben megfogalmazott elvárásai világosak. A szervezet, vagy épp a rendőrt blokkoló, gátló folyamatok és tényezők ismerete is adott, ám az elvárások és pressziók arányát, viszonyát közelíteni, becsülni talán senki nem meri. Azonosulnia kell a rendőrnek a munkáját meghatározó szabályokkal? Nyilván igen. És ha ezek a szabályok gyorsan változnak? Hogyan dolgozza fel az ezzel járó értékmegosztottságot? A rendőr ideális mintapolgára a kockázattársadalomnak. A mondatban rejlő ellentét nem véletlen. Az igazi veszélyt a feladat rejti:(2) hiszen a rendőr a kiszámíthatatlannal konfrontálódik, „abnormálissal”, deviánssal találkozik, olyan helyzetet kezel, amely egy átlagemberrel nem történik meg. S ez a mindennapjai része. Mint helyszíni igazságosztó időnként túlreagálja szerepét, időnként alul. Ha pontosan talál, az normális. A szervezet bezár. Védekezik a társadalom támadásaival szemben, védi a mundér becsületét, tisztességre olykor már nincs ereje. Szabadidejéhez ezért gyakorta választ kollégákat, akik hasonló érzésekkel, attitűdökkel bírnak. A kör bezárul.



(1) J. H. Skolnick: A Sketch of the Policeman’s „Working Personality. In Jack Goldsmith - Sharon S. Goldsmith (eds.): The Police Community. Dimensions of an Occupational Subculture. Palisades Pub., California, 1974., 101-117 p.
(2) Az ezzel foglalkozó szakirodalomban Krémer Ferenc kutatásaira hagyatkoztam a Rendészet Európában kötetben. Leginkább itt a következőre: Krémer Ferenc: A rendőri hatalom természete. Társadalmi szerep és foglalkozási kultúra. Napvilág Kiadó, Budapest, 2003.
Szerző: Dr. Jármy Tibor  2010.10.04. 19:43 Szólj hozzá!

Címkék: rendőrség szubkultúra

A bejegyzés trackback címe:

https://betortablak.blog.hu/api/trackback/id/tr982344840

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása