Concha Győző, a rendészet jeles kutatója, akadémiai székfoglalójában a rendőrség fajai között a biztonsági, közigazgatási rendőrséget különböztette meg. Az előbbi a bírói működéstől abban különbözik, hogy nem csak a jog eszményi uralmát biztosítja, lehetővé téve a tettesek elfogását, és e két feladat végett nem csak a tények, „hanem valószínűségek alapján is megszoríthatja a személyes szabadságot”. Ne feledjük: 1901-et írunk. A közigazgatási rendőrséget magától a közigazgatástól abban véli megkülönböztetni, hogy amíg a közigazgatás állapotot, intézményt vagy műveletet létesít, vagy folyamatot tervez, addig a rendőrség mindezek előfeltételeit nyújtja az „őrködés” vagy emberi szabadság korlátozásával. A rendőri működést éppúgy, mint a közigazgatásit, alkotónak, kezdeményezőnek tartja a bírói ellenőrző, rendező szerepével szembeállítva.
Kövessük azonban a legalaposabb munkát e tárgyban, Finszter Géza írásaiból, s vegyünk szemügyre néhány jellemző modellt. A modern rendőrségi struktúrával szemben három követelményt támaszt a nemzetközi szakirodalom. Érvényesülnek az alkotmányos jogállami követelmények, különválik a közbiztonsági őrködő, veszélyelhárító karhatalmi és bűnüldözési funkció (ez a rendészet professzionalizmusa), harmadsorban pedig biztosítottak a legkorszerűbb tudományos-technikai feltételek, a vezetésben pedig érvényesülnek a szervezés- és vezetéselmélet élenjáró módszerei (rendészeti menedzsment).
Az angolszász modellre igaz, hogy hiányzik az írott alkotmány, amit Angliában és Walesben a történeti alkotmány forrásai pótolnak. Ezekből a tisztességes eljárás, védelem, törvényes eljárás kötelmények stb. elvei levezethetőek. A decentralizált közigazgatás jellemzője az állami bürokrácia elenyésző súlya. Fontos jellemző a vádelv alapján működő büntető igazságszolgáltatás, amely a legszélesebb opportunitást biztosítja a büntető eljárást végző szervek számára. Itt nyomozóhatósági jogkörben az ügyészség is eljárhat.
Ezzel szemben a kontinentális modell alapja az alkotmány, az írott törvények. A központosított civil közigazgatás első hivatala a rendőrség lett a francia–porosz megoldást követő országokban, ahol a nyomozási elven alapuló igazságszolgáltatás a legalitás talaján az állam büntető igényének feltétlen érvényesítését követeli meg.
Finszter a nyugat-európai rendőrségek tanulmányozását követően arra a megállapításra jutott, hogy a sokszínű és a nemzeti sajátosságokat mindig magukon viselő szervezetek az alábbiakban nagyon hasonló vonásokat mutatnak: erős társadalmi kontroll; professzionalizmus, amely az eltérő szolgálati területek lényegesen különböző szervezési és működési elveit is feltételezi; a rendőrségi reform célja a törvényesség, eredményesség és hatékonyságfokozás; a büntetőeljárási reformok a rendőrségek szakmai, az ügyészségek igazságszolgáltatási szerepét erősítik, ez utóbbit a vádelv térhódítása is; a bűnügyi rendőrségnek a végrehajtó hatalom gyámkodásából ki kell kerülnie az ügyészi irányító jogkörök szélesítésével; a bűnügyi technika és a kriminalisztika fejlődése a bűnügyi szolgálatok szakmai súlyával korrelál, a jól működő értékelés-elemzés a hatékonyságot leginkább növelni képes.
A korábbi kelet-európai berendezkedésre figyelemmel létezett egy pártállami rendőrségmodell, amely a szovjet rendvédelem 1930-as éveiben kialakított struktúráját követte. E rendőrségek rendkívül erősen centralizált és militarizált szervezetek voltak, közvetlen pártirányítással működtek. Egész tevékenységüket a titkok lengték körül, a tisztségviselők kiválasztásánál mindent megelőzött a politikai megbízhatóság, s mindez úgy, hogy teljesen hiányzott a rendvédelem törvénybe foglalt szabályozása.
Forrás: Rendészet Európában
