Fenti hasonlatot Kádár András Kristóf, a Magyar Helsinki Bizottság elnöke használta annak kapcsán, hogy szerinte a bírók sokszor sematikus döntéseket hoznak az előzetesen fogvatartottak fogvatartásának meghosszabbításakor, hiszen a bíró számára sokkal kockázatosabb kiengedni valakit, hiszen annak következménye lehet; viszont ha utóbb felmentik a terheltet, abból semmilyen hátránya nem származhat.

Gyakorta érzem, e kényelem és félelem átszövi a jog- és igazságszolgáltatási rendszer egész szövetét. Egyszerre akar a rendőr elismerést parancsnokától és köztől (ezért inkább igazoltat fényes nappal), mintsem bonyolódik kevésbé látványos és konfliktusos ügyekbe (discók és környékének ellenőrzése szombatonként). Orvos barátom meséli, hogy magánpraxisának egyik ügyfelét az állami kórház orvosa több hónapon keresztül küldte a legkülönfélébb vizsgálatokra, ám érdemben kevesebb mint 15 percet beszélgetett vele. Nem faggatta ki szokásairól, előzményeiről, nem ismerhette meg a kórelőzményt, így volt kényelmesebb. A sor persze szinte végtelen...

Szívesen végeznék egyszer a rendészetben egy kutatást arról, hogy a napi ügymenet tekintetében mely intézkedéseket végzik a rendőrök megszokásból, rutinból, melyiket kényelemből, s melyiket kerülik (vagy teszik) félelemből...