Bizonyosan sokan nézik a címben szereplő krimit, amelyben az egyetemi katedráról segítenek a számok tudományával a rendőröknek... Az ember társas létét normák vagy szabályok irányítják. Káosz fenyegetne, ha nem ragaszkodnánk megannyi olyan szabályhoz, amely megmondja, hogy adott szituációban miként kell viselkedni. Bár a káosz eredeti jelentése „ásító üresség”, ez nem fedi igazán azokat a víziókat, amelyek a szabályok és szokásjogok nélküli világ létezéséről szólnak. A káosz-kutatók azonban azt állítják, hogy minden káosz szabályokat mutat fel, amelyek mélyen a történések mögött rejtőznek, s igazából matematikailag bonyolultan szabályozott szabálytalanságról van szó. Ennyit a PR-ról. Végső soron minden társadalmi történés szabályok alapján leírható és definiálható. A deviáns viselkedés tanulmányozása igen izgalmas, ugyanakkor szerteágazó terület. A szabályok megszegésének éppen annyi típusa van, ahány társadalmi norma és érték létezik. A devianciát leginkább úgy határozhatjuk meg, mint olyan normák és normarendszerek megszegését, amelyeket a közösség vagy társadalom jelentős része elfogad. Általában azért követjük a társadalmi szabályokat és normákat, mert a szocializáció során megszoktuk, hogy így teszünk. Más esetekben meggyőződésünk vezet, hogy a normakövetésből adódó cselekedetünk helyes. Minden társadalmi norma együtt jár bizonyos szankciókkal, amelyek elősegítik a konformitást.
A modern városok az ipari forradalom után sajátos célhoz kötöttség alapján rendeződtek, az ipartelepek a nyomor- (munkás) negyedekkel együtt jelentek meg. A peremvárosokban a kereskedő- és iparvárosokban a görög, vagy épp a gyarmati katonai városokhoz hasonlatosan derékszögű utcahálózatra telepített tömbrendszer érvényesült. Néhány nagyvárosban (Párizs, Bécs, Berlin) a bérkaszárnyás negyedekben több egymás mögötti udvart vettek körül emeletes épületekkel, amelyek színvonala romlott az utcai hálózattól távolodva. Az ipari területeken a lakások minősége egyre rosszabb volt. Megjelentek a kertvárosi mozgalmak, sőt Howard(1) a kis gazdaságokra alapuló kertvárost mint a jövő településformáját népszerűsítette.
Az ipari korszakot követően a változó igényeket gyorsan követte a városok szerkezeti, formai változása a XIX. század végétől.(2) Ekkortól már a lakások „sűrítése”, minél több ember egyszerű elhelyezése a nagyvárosi jelleg fokmérője, amely a nagyváros funkcionalitásához szükséges. De miért is kap ekkora hangsúlyt a város? Miből adódnak bűnözési konfliktusok a városban?
Elsősorban a jó értelemben vett integritás hiányából. „Akkor tekinthetünk valakit integráltnak, hogy ha a környezete átlagos életmódjának megfelelően osztja az értékeket, normákat, magatartásmintákat, mint ahogy jövedelme és képzési szintje hasonló, és a döntésekben közreműködik.”(3) Ez az integráció sikertelenségre van ítélve, ha a lakókörnyezeti, szociális ellátórendszeri kapcsolatok részben vagy egészben hiányoznak, sérültek. Ezt a rossz infrastruktúra (ideértve a közlekedési nehézségeket) felerősíti. Másodsorban a szociális helyzetből, különböző eredőjű személyes viszonyokból, társadalmi különbségekből. A modern város kriminológiai jellemzője, hogy számos különbözőséget kísérel meg egyesíteni. Szociális, társadalmi s számos más értékkülönbözőség találkozik – leginkább a lakónegyedek esetében jelenik ez meg –, s az itt élők által használt, látogatott szociális terek szociális térségekké válnak, ahol homogenizálódnak, illetve az egyes negyedek, térségek egymástól jól elkülönülnek. Keveredési, találkozási pontot jelenthetnek az iskolák, a szabadidő- és bevásárlóközpontok. A város így szociális egyenlőtlenségeket termel, amelyeket nem egyenlít ki, s a szociális térben is megoszlik. A városi élet névtelenséget ígér, a személyes kapcsolatok visszaszorulásával eltűnik a bizalom és a szociális kontroll, melyet több-kevesebb sikerrel a rendőrség próbál meg átvenni. Az így gyakorolt szociális (?) kontroll a szlömösödéshez, a peremvárosok, marginális negyedek kialakulásához vezet.(4) Konfliktusok tehát ott és akkor adódhatnak, amikor a különböző szociális helyzetű, különböző képzettségű, eredőjű, hátterű csoportok találkoznak. Harmadsorban adódhatnak konfliktusok az elégtelen, vagy rossz kommunikációból, amely nem tud mit kezdeni a migrációval, a szociális gondokkal, az elutasító magatartással, a bezárkózással. Ne ámítsuk magunkat: a kommunikáció nem oldja meg a részben felsorolt okok egyikét sem, de megfelelő, őszinte dialógussal, a helytelen kirekesztő (ám időnként biztosan közösség erősítő) szemlélet száműzésével, szakértő segítséggel kezelheti a konfliktusok egy részét.
S végül, de nem utolsósorban negyedik bázisai azok a hibás várostervezési, fejlesztési politikák, amelyek száműzték a közösségi és személyi biztonságot a központi államigazgatásból, az országos, regionális és helyi törvényhozásból, a koncepcionális fejlesztésekből. Nem érvényesülnek e szempontok, pontosabban mindig a piacgazdasági szempontok az elsődlegesek, ami persze azt is jelenti, hogy a biztonság akkor lesz igazán érték, amikor már igazán kevés lesz belőle. Csekély a bűnmegelőzés igazgatásban megjelenő érdekérvényesítő szerepe. A szükségszerűen közvetve vagy közvetlenül a megelőzésben érintett intézmények, szervezetek energiája sokszor a kiváltott események kontrolljára elég, a középtávú tervezésre, prevencióra már nem futja.
A 60-as, 70-es évek városfejlesztéseit az egyoldalúság, és a korábbiakban már idézett hiányos infrastruktúra térnyerése mellett az igazi közösségi életterek visszaszorulása is jellemezte. Nem voltak átmenetek a lakó- és munkaövezetek között, s ez ahhoz vezetett, hogy bizonyos utcák teljesen elnéptelenedtek az esti, éjszakai időszakokban, s erős vándorlás mutatkozott a peremvárosok felé. Ez tucatnyi problémát és konfliktust kitermelt, aminek tarthatatlansága számos területen (a reggeli dugókban, a kiegyenlítetlen viszonyokban) is megjelent. Növekedett a lakossági mobilitás, a tehetősebbek máris kertvárosokba, vagy a városon kívülre költöztek. Később már itt sem jött létre igazi közösség. A belvárosok „újjáélesztése” Európában a 80-as években elkezdődött, ez azonban nem teremtett „új városi lakóteret, térséget.”(5)
